Stefani Joanne Angelina Germanotta, művésznevén Lady Gaga (New York, 1986. március 28.) Grammy-díjas amerikai énekesnő, dalszövegíró. A New Yorki Egyetem Tisch School of the Arts nevű művészeti tagintézményében tanult zenét, de félbehagyta tanulmányait és éneklésbe kezdett New York Lower East Side nevű részében. Szerződést kötött az Interscope Records cég tulajdonában álló Streamline Records lemezkiadóval, majd dalszövegíróként kezdett el dolgozni, és olyan előadóknak írt számokat, mint Britney Spears és a Pussycat Dolls. Az R&B-énekes Akon fedezte fel énekesi képességeit, és rávette, hogy kössön szerződést saját lemezcégével, a Kon Live Distributionnel.
Debütáló albuma, a The Fame 2008. augusztus 19-én jelent meg. Amellett hogy pozitív kritikákat kapott, sikerült első helyre jutnia Kanada, Ausztria, Németország, és Írország lemezeladási listáin, illetve a Billboard Legjobb elektronikus albumok nevű listáján. Első két kislemeze, a Just Dance és a Poker Face nemzetközi sikerek lettek, rengeteg helyen első helyig jutva a slágerlistákon és a Billboard Hot 100-as listáján. Az album később hat Grammy-jelölést kapott, melyek közül A legjobb elektronikus/dance album, illetve A legjobb dance felvétel kategóriákban aratott győzelmet. Lady Gaga 2009 tavaszán elindult első, The Fame Ball nevű világkörüli turnéjára. Tavaly ősszel kiadta második albumát, a The Fame Monstert, rajta az egész világon kitörő sikert arató Bad Romance-szel, mely az album első kislemeze lett. Az album népszerűsítésére elindult második turnéjára, a The Monster Ballra.
Lady Gagára olyan glam rock zenészek hatottak, mint David Bowie és Freddie Mercury, illetve popzenei előadók, mint Madonna és Michael Jackson. Az énekesnő elmondta, hogy a divat is egyik fő inspirációi közé sorolható. 2010 májusáig több mint 11,5 millió albumot, illetve több mint 40 millió kislemezt adott el világszerte.[1][2] 2010 májusában a Time magazin a világ 100 legnagyobb hatású embere közé sorolta.[3] 2010 júniusában pedig negyedik helyre került A 100 legbefolyásosabb és legnagyobb hatású híresség nevű Forbes-listán, amelyen az énekesek között a második helyen végzett.[4][5] A közösségi oldalak tekintetében ő a legnépszerűbb híresség - Twitter-oldalát közel öt millióan követik, és az élő személyek közül neki van a legtöbb rajongója a Facebookon.[6]
Tartalomjegyzék[elrejtés] |
Stefani Germanotta 1986. március 28-án, New Yorkban született, olasz származású amerikai szülei, Joseph és Cynthia Germanotta (leánykori nevén: Cynthia Bissett) első gyermekeként.[7][8] 4 évesen kezdett el zongorázni, 13 évesen írta első zongoradarabját, és 14 évesen már fellépésekre járt.[9] 11 éves korától a Convent of the Sacred Heart katolikus általános iskolába járt.[10][11] Az iskolai musicalekben Germanotta többször is főszerepet kapott, például Adelaide-t alakította a Macsók és macák című musicalben és Philiát az Ez mind megtörtént útban a Fórum felében.[12] Egy interjúban iskolai életét sok, kemény tanulással, és nagy fegyelemmel jellemezte, ugyanakkor ezt mondta: "sokszor túl provokatív voltam, vagy túlságosan különc, s ebből sok problémám adódott, ezért igyekeztem visszafogni magam. Nem illettem oda, folyton valami csodabogárnak éreztem magam."[13][14] Az ismerősei is azt mondták, nehezen illeszkedett be az iskolájában. "Volt egy állandó baráti társasága és jó tanuló volt. Sok fiúval volt barátságban, de számára az éneklés volt a legfontosabb dolog.", emlékezett vissza egyik osztálytársa.[15]
17 évesen a közé a 20 ember közé tartozott, akik felvételt nyertek a New York-i Egyetem Tisch School of the Arts nevű művészeti iskolájába, ahol elkezdett a zene szakra járni. Dalszövegírói képességeinek fejlesztése mellett remek esszéket és elemző dolgozatokat írt művészet, vallás, szociológia, és politológia témákban, de később mégis otthagyta az egyetemet.[9][16] Kreatívabbnak érezte magát osztálytársai többségétől, s emellett nem érezte szükségét a további tanulmányoknak. „Ha egyszer megtanulod hogyan gondolkodj a művészet területén, onnantól már saját magadat is tudod tanítani”, mondta. Másodéves volt, amikor az egyetemet félbehagyva úgy döntött, zenei karrierjére akar fókuszálni.[17] Édesapja nem tartotta vissza tervétől, és megígérte, hogy egy évig fizeti a lakbérét, azzal a feltétellel, hogy ha nem jár sikerrel, visszamegy az egyetemre. „Otthagytam az egész családomat, megszereztem a legolcsóbb lakást, és sz*rt ettem, várva hogy valaki majd felfedez” – mondta Stefani.[12]
19 évesen szerződést kötött a Def Jam Recordings lemezcéggel.[18] Ez úgy történt, hogy L. A. Reid zenei producer hallotta őt énekelni az irodája mellett lévő szobából. Azonban Lady Gaga állítása szerint sosem találkozott Reiddel. „Órákon keresztül vártam az irodája előtt, remélve, hogy a találkozhatok vele és beszélhetünk a dalaimról, de ez soha nem történt meg”, mondta. Három hónap múlva fel is bontották a szerződést.[18] Itt ismerkedett meg ugyanakkor a dalszövegíró-producer Nadir Khayattal, művésznevén RedOne-nal, akivel később együtt dolgozott.[19] Első száma, melyet vele együtt készített el Mötley Crüe Girls, Girls, Girls és az AC/DC T.N.T. című száma által inspirált Boys Boys Boys volt.[20]
Miután New York város Lower East Side nevű részébe költözött, néhány New York-i barátjával Stefani Germanotta Band néven kezdett el zenélni. Egy New Jersey-i italbolt alatti stúdióban készítettek egy középlemezt, melynek dalai Fiona Apple balladáira emlékeztettek.[12] Mindemellett, hogy pénzhez jusson, több bárban is fellépett, mint go-go táncosnő és közben drogproblémái is voltak. Miután ezt az édesapja megtudta, több hónapig nem volt hajlandó hozzászólni, s ennek hatására Stefani felhagyott a drogozással.[11][20]
A zenei producer Rob Fusari, aki Gaga néhány korai dalának szövegírásánál segédkezett, Freddie Mercury-éhoz hasonlította Stefani énekképességeit. Fusarihoz fűződik Stefani művésznevének megteremtése, amelynek alapja a Queen Radio Ga Ga című slágere volt.[21] Egy interjúban elmondta, hogy is történt a dolog:
„Minden nap, amikor Stef [Stefani] bejött a stúdióba, köszönés helyett elkezdtem neki énekelni a 'Radio Ga Ga' című dalt. […] [A »Lady Gaga« név] valójában a véletlen műve. Írtam egy sms-t Stefaninak, benne a »Radio Ga Ga« szavakkal, de valamiért a »Radio« szó átjavítódott »Lady«-re. Stefani rögtön visszaírt: »Ez lesz az!« Ettől a naptól fogva ő volt Lady Gaga. Meg is mondta nekem: »Soha többé ne hívj Stefaninak!«”[21]
2007-ben, immár művésznevét használva, Lady Gaga megismerkedett egy Lady Starlight nevű go-go táncosnővel, aki segített neki kitalálni a sajátos öltözködésmódját.[20][22] Együtt léptek fel több olyan belvárosi klubban, mint a Mercury Lounge, a The Bitter End, és a Rockwood Music Hall saját élő showjukkal, a Lady Gaga and The Starlight Revue-vel.[23][24] Műsoruk egy szórakoztató pop/rock show és az 1970-es évek művészetének keveréke volt.[25][26] 2007 augusztusában felkérték őket, hogy lépjenek fel ezzel a műsorral egy amerikai zenei fesztiválon, a Lollapaloozan.[27] A show tetszett a fesztivál közönségének és a zenei kritikusoknak is.[9][23] Lady Gaga karrierje elején csak az avantgárd elektronikus zenével és a dance zenével foglalkozott, de később rátalált saját stílusára, amikor ezt keresztezte a popzenével, illetve a David Bowie és Queen-féle glam rockkal.[28]
Rob Fusari elküldte a Gagával készített dalokat barátjának, a szintén zenei producer Vincent Herbertnek, aki 2008 januárjában le is szerződtette Gagát az Interscope Records lemezcég jogtulajdonában lévő Streamline Recordshoz.[29][30] Emellett Gaga szerződést kötött a Sony/ATV Music Publishing nevű céggel, melynek keretében dalszövegeket írt Britney Spearsnek, Fergienek, a Pussycat Dollsnak, és a szintén a Streamline-nál lévő New Kids on the Block együttesnek.[31] Az Interscope kiadóval kapcsolatban áll Akon is, aki felfedezte Gaga énekesi képességeit, amikor meghallotta őt ahogy a stúdióban énekel.[32] Akon az Interscope-pal megegyezve saját lemezcégéhez is szerződtette Gagát.[18] Gaga ezután ismét RedOne-nal kezdett dolgozni, és felvették több későbbi slágerét, mint a Just Dance és a Poker Face. Gaga az Interscope részeként működő Cherrytree Recordshoz is csatlakozott, ahol Martin Kierszenbaum producer-dalszövegíróval dolgozott együtt, s ennek az együttműködésnek eredménye például az Eh, Eh (Nothing Else I Can Say) című dal.[31]
2008-ban Lady Gaga átköltözött Los Angelesbe, hogy közel legyen a stúdióhoz, ahol debütáló albuma, a The Fame felvételeit készítették.[20] Az albumon számtalan különböző zenei stílust kevert össze, így a popot, a dancet, a rockot, és az R&B-t is.[18] A The Fame („A hírnév”) címmel megjelent debütáló albuma pozitív visszajelzéseket kapott a kritikusoktól; a kritikákat összegyűjtő és átlagoló Metacritic oldalon 71 pontot kapott a 100-ból.[33] Az albumnak sikerült a lemezeladási listák élére kerülni Ausztriában, Kanadában, Hollandiában, Írországban, és az Egyesült Királyságban, illetve bekerült az öt legjobban fogyó album közé Ausztráliában és az Egyesült Államokban.[34][35] Első kislemeze, a Just Dance hat országban vezette a slágerlistákat – Ausztráliában, Kanadában, Hollandiában, Írországban, az Egyesült Királyságban, és az Egyesült Államokban – és később jelölést kapott A legjobb dance felvételnek járó Grammy-díjra.[36] A következő kislemez, a Poker Face, még elődjénél is nagyobb sikereket ért el, és a világ szinte minden jelentős zenei eladási listáját vezette, köztük az Egyesült Királyságét és az Egyesült Államokét. 2009. április 2-án a Poker Face elérte a Billboard ’Hot 100’ nevű slágerlistájának első helyét,[37] így Tiffany (1987–1988), Mariah Carey (1990) és Christina Aguilera (1999) után ő lett a negyedik olyan énekesnő, aki az első két számával vezetni tudta az amerikai slágerlistát. A Poker Face elnyerte A legjobb dance felvételnek járó Grammy-t, amellett hogy jelölték két másik kategóriában is (Az év dala, Az év felvétele).[37]
A The Fame jelölést kapott Az év albuma kategóriában, és elnyerte A legjobb elektronikus/dance albumnak járó díjat.[38] Lady Gaga a New Kids on the Block együttes előtt fellépve indult koncertsorozatra – előadva az együttes The Block című albumán található közös számukat, a Big Girl Now-t is,[39] majd a Pussycat Dolls World Domination turnéjának előénekese lett az európai, illetve az ausztráliai és óceániai részén.[40][41] Nem sokkal ezután önálló turnét indított The Fame Ball néven, amely 2009 márciusában vette kezdetét.[42]
A Rolling Stone magazin évente kiadott „Hot 100” nevű különszáma 2009 májusában a szinte meztelen – csak műanyag buborékokkal betakart – Lady Gagával a borítón látott napvilágot.[43][44] A lapban beszélt róla, hogy miközben New Yorkban a karrierje beindításáért küzdött, szerelmi viszonyban volt egy heavy metál banda dobosával. Beszélt arról is, hogy ő volt az, aki a szakítás mellett döntött, és hogy a kapcsolat nagy inspirációt jelentett a The Fame dalainál.[44] Gagát összesen kilenc díjra jelölték a 2009-es MTV Video Music Awardson, és megnyerte A legjobb új előadónak járó díjat, illetve Paparazzi című kislemeze is besöpört két díjat A legjobb művészeti rendezés és A legjobb speciális effektek kategóriákban.[45] 2009 októberében megnyerte a Billboard magazin „Rising Star of 2009” díját mint legjobb új előadó.[46] 2009. október 10-én Barack Obama amerikai elnökkel együtt részt vett a „Nemzeti Ebéd” elnevezésű rendezvényen, amelyet az Egyesült Államok legnagyobb meleg, leszbikus, és transzszexuális egyesülete, a Human Rights Campaign rendezett, majd elment a szintén e szervezet által rendezett felvonulásra is.[47][48] 2009 novemberében kiadta The Fame Monster nevű második albumát, majd az album népszerűsítésére elindult második turnéjára, a The Monster Ballra.[49] Az albumról elsőként a Bad Romance című szám lett kislemez, amely tizennyolc országban került a slágerlisták élére, és második helyet ért el az Egyesült Államokban, Ausztráliában, és Új-Zélandon.[50][51] A 2009-es Royal Variety Performance nevű rendezvényen Gaga találkozott
78 500 helyett MOST 0 Ft.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 72
Tegnapi: 180
Heti: 296
Havi: 473
Össz.: 239 119
Látogatottság növelés