www.storyweb.hu

Ha igazán jól akarod érezni magad, akkor itt a helyed.Egy biztos, NEM FOGSZ UNATKOZNI!!!Gyere el minden nap ,mert ez egy menő oldal!Igyenkszünk a kedvetekben járni:)

Az 1980-as évek elején rendkívül népszerű volt a fiatalok körében. "A világ legelbűvölőbb tinédzsere" néven emlegették, ő volt az évtized egyik 'arca', a kislányok róla mintázott babákkal játszottak és a világ összes híres magazinjának címoldalán pózolt. Keresettségét elsősorban szépségének köszönhette. Sikeres gyerekmodell volt, s már tizenévesen a divatszakma sztárjai közé tartozott. Horoszkópja szerint ikrek. Az eléggé provokatív Calvin Klein farmer reklámok is is hozzájárultak ahhoz, hogy nagy érdeklődéssel kövessék első filmjét, amelyben egy bordélyházban élő kislányt játszott. Louis Malle alkotása felvetette a gyermekpornográfia kérdését, hiszen a mindössze 11 éves Brooke többször meztelenül tűnt fel benne. A kék lagúnában is szinte mindent levetett, bár hosszú haja mindent el is takart); de később kiderült, hogy pár jelentben egy idősebb lány helyettesítette. Ezt követően Franco Zeffirelli kevésbé sikeres Végtelen szerelem című filmjében kapott lehetőséget, majd a Szahara kalandos történetében láthattuk. 1983-ban beiratkozott a Princeton Egyetemre, ahol francia irodalom szakon diplomát szerzett. Amíg tanult, addig ritkábban szerepelt filmekben, és az egyetemi évek után karrierje nem ívelt olyan magasra, mint tinédzserkorában. A Jóbarátok, 1994-es epizódjában tűnt fel vendégszereplőként, amely a sorozat számára rekordnézettsége hozott. A sikeren felbuzdulva 1996-ban új vígjátéksorozatot indítottak főszereplésével. A Szeleburdi Susan két Golden Globe-jelölést is hozott számára, ez volt eddigi pályának legrangosabb szakmai elismerése. Korábban viszont többször jelölték Arany Málna- díjra.1997-ben hozzáment az amerikai teniszcsillaghoz Andre Agassihoz, majd két év múlva elváltak. 2001-ben újra oltár elé állt, ezúttal Chris Huncky forgatókönyvírónak mondta ki a boldogító igent, akitől két lánya született. Az első gyermeke születése után depresszióval küzdött, majd felépülése után könyvet írt tapasztalatairól.

Filmográfia 

Év↓ Cím↓ Eredeti cím↓ Szerep↓
2010 Drágán add a rétedet Furry Vengeance Tammy Sanders
2008 Az igazság Ligája - Az új küldetés Justice League: The New Frontier Carol Ferris hangja
2008 Rúzs és New York Lipstick Jungle Wendy Healy
2008 Éjféli Etetés The Midnight Meat Train Susan Hoff
2005 Komolytalan komornyik Bob the Butler Anne Jamieson
2005 Nigella! Nigella szereplő
2004 Felejthetetlen Gone But Not Forgotten Betsy Tannenbaum
2004 Közös férj
Egy nejnél jobb a kettő
Mariti in affitto Charlene Taylor
2003 Miss Spider és Napsugár-rét gyermekei Miss Spider's Sunny Patch Kids Miss Spider hangja
2002 Özvegyek akcióban Widows Shirley
2001 A másik anya What Makes a Family Janine Nielssen
2000 After Sex After Sex Kate
1999 The Almost Perfect Bank Robbery The Almost Perfect Bank Robbery Cyndee Lafrance
1999 Fekete-fehér Black and White Sam Donager
1999 Oltári vőlegény The Bachelor Buckley
1998 A szerelem filozófiája The Misadventures of Margaret Lily
1996 Szeleburdi Susan Suddenly Susan Susan Keane
1995 Semmi sem tart örökké Nothing Lasts Forever Dr. Beth Taft
1994 Amerikai szerelem Un amore americano Greta
1994 Hetedik emelet foglya The Seventh Floor Kate Fletcher
1993 I Can Make You Love Me I Can Make You Love Me Laura Black
1992 Szabadnak születtek Running Wild Christine Shaye
1989 Brenda Starr Brenda Starr Brenda Starr
1988 A nagy gyémánthajsza The Diamond Trap Tara Holden
1984 Gyilkos arany Wet Gold Laura
1983 Szahara Sahara Dale
1981 Végtelen szerelem Endless Love Jade
1980 A kék lagúna The Blue Lagoon Emmeline
1979 Én és a kölyök Just You and Me, Kid Kate
1979 Wanda Nevada Wanda Nevada Wanda Nevada
1978 King of the Gypsies King of the Gypsies Tita
1978 Pretty Baby Pretty Baby Violet
1976 Alice, édes Alice! Communion Karen Spages


Annyi biztos,hogy a 45 éves színésznő,modell gyönyörűű tini volt,s mai napig is szép.
1 dolog amiről megismerték,és biztos tudják róla!:
-A KÉK LAGÚNA FORGATÁSÁN VESZTETTE EL A SZÜZESSÉGÉT
EGYÉBKÉNT AZ IS KÖZTUDOTT HOGY NAGYON HARAGSZIK ANYJÁRA,A MAI NAPIG SEM BOCSÁLTOTT MEG NEKI,MIVEL Ő KÖTELEZTE ŐT MINDEN KISKORI MESZTELENKEDÉSRE,PL. 10 ÉVESEN MESZTELENÜL KELLETT EGY FOTÓS ELŐTT PÓZOLNIA,MAJD EGY FILMBEN GYEREK PROSTIT JÁTSZOTT,AZTÁN OTT VAN A KÉK LAGÚNA,SZÓVAL MAGYARÁN ÁRULTA A LÁNYA TESTÉT HA ELÉG PÉNZT AJÁNLOTTAK FEL ÉRTE,ÉS SZEXJELENETEKRE KÉNYSZERÍTETTE FIATAL KORÁBAN...
 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 33
Tegnapi: 28
Heti: 166
Havi: 820
Össz.: 227 795

Látogatottság növelés
Oldal: Brooke Shields
www.storyweb.hu - © 2008 - 2024 - storyweb.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »